[ Pobierz całość w formacie PDF ]

honra majd, a szvemen. De mg nem beszlhetett, hiszen azt sem tudta, viszo-
nozza-e Felicitas az rzelmeit. Be kellett rnie annyival, hogy melegen megszo-
rtotta a kezt, s szve mlybQl fakadó szavakkal gy btortotta:
- Sok szerencst kvnok nnek!
A rgimódi btorokkal knyelmesen berendezett ebdlQben hrmasban, jó
hangulatban kltttk el az ebdet. Az lnk csevegs kzben a vendg nem
minden clzatossg nlkl Richardra terelte a szót.
- Dr. Wernher sokkal szerencstlenebb a testamentum eltqnse miatt, mint n
magam - jegyezte meg. - Megpróblja az apjt rbeszlni, hogy mondjon le a
javamra az rksgrQl, mert tudja, hogy a bcsi nekem sznta.
- Ez jellemzQ Richardra. A bartom igen nemes jellemq ember - vetette kz-
be a hzigazda, titkon hgt figyelve.
Judith kiss elpirult, s amikor a msik kettQ hallgatott, megjegyezte:
- El sem tudom kpzelni, hogy ekkora vagyon ne rdekeln. Ez igazn nem
jellemzQ a frfiakra!
Felicitas vitba szllt vele.
- Flreismered a doktort, Judith, Nemes jellemq, igazi lmodozó, m ha
munkról van szó, a tettek embere.
Judith vllat vont,
- Nekem ms a vlemnyem róla - mondta ridegen.
- Mrpedig ebben nagyon tvedsz - kardoskodott a bartnQje.
Judith ajka megremegett, majd knyszeredett kzmbssggel gy szólt:
- Hagyjuk ezt! Vgl is Richard Wernher, br a btym bartja, kevss r-
dekel ahhoz, hogy vitatkozzam az rdemeirQl.
gy aztn msról kezdtek beszlgetni. Felicitas gy rezte, mintha beleltott
volna bartnQje szvbe, aki szentl meg volt gyQzQdve róla, hogy Richard azrt
mondott le róla, mert elszegnyedett. Mekkort tvedhet egyms megtlsben
kt ember, akik alapjban vve szeretik egymst! Az egyik azt hiszi a msikról,
hogy nzsbQl lemond róla, s ettQl mindketten visszautastóan viselkednek a m-
sikkal szemben. gy tqnik, nehz lesz megtallniuk az egymshoz vezetQ utat.
 Brcsak segthetnk rajtuk! - gondolta Felicitas, s pillantsa ismt bartnQje
arcra esett. Nem merte bevallani neki, hogy tud Richard Wernher irnti, egy-
szer mr eltemetett rzelmeirQl.
Az ebd gy kiss nyomott hangulatban vgzQdtt. Miutn megittk a kvt,
Felicitas indulni akart, Hazastlt volna, de Rolf nem engedte. Befogatta a ho-
mokfutót, hogy Q vigye haza a vendget.
- Ha ekkora felhajtst csinl miattam, nem jhetek t egyhamar jra
Neulindenbe - tiltakozott nevetve Felicitas.
- De ma klnleges nnep van, amelyet mltókppen meg kell tisztelni - tr-
flt Rolf.
- Mifle nnep? - csodlkozott a lny.
- Ht Pusztamajor rnQjnek trónra lpse - felelte Rolf móks arccal.
Felicitas nevetett.
- Ez esetben eme klnleges nnepet nekem is jogom van illendQen megn-
nepelni, ppen ezrt meghvom mindkettQjket holnap ebdre. Akkor itt is, ott is
megtartottuk a hivatalos nnepsget a jószomszdsg megpecstelsre. Utna
pedig akarjuk vagy nem, kezdQdhetnek a dolgos htkznapok, amikor mr egy-
szerqen, minden krlmnyeskeds nlkl is tallkozhatunk egymssal.
- Egyetrtek - jelentette ki Rolf a karjt nyjtva Felicitasnak, hogy az idQ-
kzben elQllt kocsihoz vezesse. Mindhrman helyet foglaltak, s derqs hangu-
latban tettk meg a Pusztamajorig vezetQ utat, ahol Felicitas bcst intett a test-
vrprnak.
Felicitas msnap kora reggeltQl szorgoskodott, hogy vendgeinek az nnepi
ebdhez mindent elQteremtsen, Lisbeth s az desanyja derekasan kivettk r-
szket a munkból.
A fiatal leny szve tele volt boldog vrakozssal, hiszen viszontltja Rolf
Walberget. A frfi elQzQ nap tbbszr is mlyen a szembe nzett, s ettQl Q a
vilgot mg szebbnek ltta, mint azelQtt.
Amikor az tel mr ott fortyogott a tqzhelyen, s Felicitas rhagyhatta Reimer
mamra meg a lnyra a felgyeletet, mg egyszer ellenQrizte az nneplyesen
megtertett asztalt, majd felment a szobjba tltzni.
Ahogy elkszlt, s lejtt a falpcsQn, mr hallotta is kintrQl a kocsizrgst.
Mris megjttek volna a vendgei? Megnzte a zsebórjt, amelyen most is ott
fggtt mg az aranykulcs. Mg jó flóra volt htra a megbeszlt idQpontig.
Lisbeth mr jtt is sietve, hogy ajtót nyisson. Az ajtóban Dr. Richard Wernher
llt.
A hzikisasszony rmmel fogadta,
- n az, doktor r? - szólt meglepetten, kezt nyjtva.
A vendg udvariasan kezet csókolt neki.
- Ugye nem vrt ilyen hamar, nagysgos kisasszony?
- Szó, ami szó: nem! De annl jobban rlk. Fradjon be a nappaliba!
Miutn a vendg letette kpenyt, kvette a hzikisasszonyt, s helyet foglal-
tak odabenn.
- ElsQsorban azrt jttem, mert aggódtam kegyedrt - kezdte a vratlan ven-
dg. [ Pobierz całość w formacie PDF ]